Let’s travel together.

30 éve nyílt meg a világ első jéghotele

Az idei jéghotelben a jó melegen beöltözött szállóvendégek találnak majd színházat, hálószobát őrző jegesmedvéket és jégből készült oroszlánbarlangot is – adta hírül a CNN. Az Icehotel Jukkasjärviban található, ami körülbelül 200 kilométerre van a sarkkörtől északra. A világ első jéghotelét Yngve Bergqvist ötlete alapján hozták létre 1989-ben. Minden évben egyre több művész segédkezik a jeges szálloda felépítésében, de idén 16 ország 33 művésze vett részt a tervezésben és kivitelezésben. Több hetet töltöttek a jégépítmény kifaragásával, hiszen most része lett egy torony is, ami négy méter magas és meg is mászható.

Forrás: Milind Arvind Ketkar / Shutterstock.com

A konkrét építkezés októberben szokott kezdődni. De hogy ez megvalósuljon, ahhoz már márciusban el kell kezdeni a jeget, ami körülbelül 2500 tonna. A tömböket a közeli Trone-folyóból vágják ki és a munkálatok kezdéséig tárolják. A 2019-es szezon építményéhez 1000 jégtömböt használtak fel, amikből olyan apróságok is létrejöttek, mint a csillárok jégkristályai. Az említett jégszínház most a legújabb attrakció. Ezt Jonathan és Marnie Green apa-lánya duó keltik életre előadásaikkal, de a hangulatot adó kellékek között van egy jégrénszarvas és a színpadi függönyök is jégből vannak.

Forrás: Milind Arvind Ketkar / Shutterstock.com

Az IceBar “TorneLand” első ránézésre olyan akár egy jeges vidámpark, ugyanis a stílusát főleg jégbe vájt hullámvasutak és hőlégballonok jellemzik. A Gingko elnevezésű ceremónia termet pedig a kínai ginko fa tiszteletére alakították ki, de emellett a terem a hotel jubileumára is reflektál, ugyanis a plafont 30 darab csillag díszíti, amit a jégbe formáztak meg.


INFÓ:

Az Icehotel 2019-es szezonja 2019. december 14-től, 2020. március 7-ig tart.