Let’s travel together.

Falusi- vegán és nemesi díszben ünnepel Bécs!

Idén összesen húsz helyen rendeznek karácsonyi vásárt az osztrák fővárosban. Az Ausztriából és a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkező látogatók városszerte több mint ezer standnál válogathatnak a különféle anyagokból- és technikákkal készült kézműves termékekből, illetve szürcsölhetnek puncsot, forralt bort vagy majszolhatnak egy kis sült gesztenyét.

Forrás: shutterstock

Új helyszín említsük is meg rögtön az Alm Adventet, amit a Leopoldstadt városrészben rendeznek. Itt a falusi karácsony hangulatát szeretnék megidézni a szervezők, éppen ezért a csúcsidőszakokban fejenként 2 euró „kézműves hozzájárulást” kérnek a látogatóktól, hogy elkerüljék a tumultust és mindenki nyugodtan, a saját ritmusában nézelődhessen – olvasható a Bécs Város Külképviseleti Irodája sajtóközleményében.

 

A Messeplatzon felállított vásárban az árusok nyitott standok helyett faházakban, úgynevezett stubékban kínálják termékeiket, a gyerekek pedig hatalmas asztaloknál süthetnek együtt kekszet vagy készíthetnek apró karácsonyi ajándékokat. Este hét órakor pedig közös énekléssel várják a látogatókat.

Forrás: Spittelberg – Mediadesign Reinhard Podolsky

Idén ünnepli 25. születésnapját a Spittelbergi karácsonyi vásár, ahol szinte kizárólag fenntartható termelésből származó árukat kínálnak, az étel és italválaszték nagy része pedig bio. Ráadásul egy jurtában mongol teve-, jak- és kasmírgyapjúból készült ruhákat, kabátokat, sálakat és sapkákat is találunk.

Forrás: shutterstock

Igényes áruválasztéka mellett, változatos zenei programja miatt népszerű a Karlsplatzon található karácsonyi vásár, az Art Advent, amely viszonylag későn, 2019. november 22-én nyit. Amíg a felnőttek a színpadnál a fellépőket hallgatják, addig a gyerekek puha szalmavilágban tombolhatják ki magukat vagy hajtányozhatnak.

Azoknak, akik a királyi és nemesi kulisszákat szeretik, idén is a Maria-Theresien-Platzon vagy a Schönbrunni Kastély díszudvarán felállított karácsonyi vásárokat érdemes választaniuk. Előbbi november 20-án, utóbbi november 23-án nyit. Az Am Hof karácsonyi vásárán a „nemes giccs” mellett pezsgőbár várja a látogatókat.

Tizedik születésnapját ünnepli a Stephansplatzon megrendezett karácsonyi vásár, ahol főleg Ausztriából származó kézműves termékek sorakoznak a standokon.

Noha a legtöbb vásár 2019. november 15-16-án nyitott ki, a Türkenschanzparkban már november 13-án elindult a szezon, a MuseumsQuartier udvarán pedig múlt hét óta tart a „Téli ébredés”. Az Mqbis-nak nevezett pavilonokban puncsvariációkkal, forralt borral, sült krumplival, mindenféle sült kolbásszal, gesztenyével és más hasonló földi jóval várják azokat, akik a szokásos giccs nélkül is el tudják képzelni a karácsonyt. Többek között fényfestés, koncertek, curling, felolvasóestek, DJ-k és stand up-osok teszik teljessé a programot. Az első adventi hétvégén pedig több mint száz dizájner mutatja be kreációit az MQ karácsonyi vásárán, a WeihnachtsQuartierban.

Forrás: MQ Téli Ébredés – Alexander Eugen Koller

Egy híján negyven koncerttel ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Práterben, a Riesenradplatzon megrendezett karácsonyi vásár, míg az Arcotel Kaiserwasserben helyet kapó vegán karácsonyi vásárnak Heather Mills, Paul McCartney egykori felesége lesz a sztárvendége. A vegán élelmiszerek és termékek mellett 3 euró belépődíj ellenében számos izgalmas előadást hallgathatnak meg ennek az életformának az elkötelezettjei.

Forrás: shutterstock

A legnagyobb karácsonyi vásár idén is a Bécsi Városháza előtt található Christkindlmarkt lesz, ahol osztrák és külföldi termelők, kézművesek kínálják termékeiket, finomságaikat összesen 152 standnál. Mindig ez a vásár ad helyet az osztrák főváros karácsonyfájának, amely idén Salzburgból érkezett. A 130 éves fenyőt két daru segítségével, szakadó esőben állították fel, a kétezer ledből álló díszkivilágítást 2019. november 16-án kapcsolta fel rajta Bécs polgármestere és Salzburg tartományi vezetője. A hatalmas fenyő közvetlen közelében található a Jézuska színpad, ahol kórusok éneke és fúvósok zenéje teszi teljessé a karácsonyi hangulatot. Tradicionálisan a Városháza előtti park, a Rathauspark ad helyet a Bécsi Karácsonyi Álomnak, a Wiener Weihnachtstraumnak, ahol igazi mesevilágba csöppennek a gyerekek körhintával, korcsolyapályával, és rénszarvas-szánnal.