Let’s travel together.

Fényjáték és gólyák meg lovak minden mennyiségben – hétvégi programajánló

Érdemes lesz Debrecenbe kirándulni ezen a hétvégén, hiszen a Nagyerdőben kulturális, gasztronómiai fesztivál lesz, a Déri Múzeum meg rendhagyó tárlatvezetéseket szervez. Mindeközben Szilvásváradon a lovak szerelmesei számára lesz remek program, és akad hűs, “vizes” kirándulás is.

Gólyák nyomában – kenuzás a nemzeti parkban

A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. A program erre a különleges területre kalauzolja az érdeklődőket. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mellékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! Részletek itt.

Fényjáték és illusztrációk minden korosztály számára

A debreceni Déri Múzeum a nyári forróságban is jobbnál jobb szabadidős programokkal várja az érdeklődőket. Egész nyáron láthatóak például a Fényjátékkal kísért tárlatvezetések a Munkácsy Teremben, a Tisza István-emlékkiállítás is. A Déri Múzeum 1977 óta gondozza Medgyessy Ferenc hagyatékát. A gazdag életműből harmadik alkalommal készült válogatásban a művész közismert szobrait, rajzait, domborműveit tekinthetik meg a látogatók.
Érdekes programnak ígérkezik az Elefántfogó című időszaki kiállítás Grela Alexandra illusztrátor, festőművész alkotásaiból. Különleges atmoszférájú gyerek- és szépirodalmi illusztrációk minden korosztály számára. Míg a gyerekek a meseillusztrációkba feledkezhetnek bele, addig a felnőtteket Ady Endre és Pilinszky János verseihez készült illusztrációk ragadhatják magukkal.

Kulturális, gasztronómiai fesztivál a Nagyerdőben

Tíz helyi vállalkozás összefogásával és a debreceni önkormányzat támogatásával ÚriMurit rendeznek szombaton a Nagyerdőben. Pántya Szabolcs vállalkozó, főszervező, a rendezvény ötletgazdája jelezte: a parkerdő fái között lesz régiségvásár és -kiállítás. A programsorozat keretében a gyerekeket a Természettár nevű sátor várja. A Debreceni Sakk Barátok Egyesülete (DBSK) köztéri sakkozásra hív, a piknikhangulatról több helyi étterem, fröccsterasz és “koktélszínház” gondoskodik.
Fellép Kollányi Zsuzsi énekesnő, valamint Lőrincz Ádám zongorista. Hajnal háromig lemezlovasok fokozzák a hangulatot – sorolta a főszervező. Pántya Szabolcs hozzátette: a rendezvény bevételéből az Együtt az állatokért állatvédő egyesület tevékenységét támogatják.

Négyesfogatok és lovasbemutatók

Idén újra megrendezik a három lovas szakágat összefogó Masters nemzetközi versenysorozatot Szilvásváradon – jelentette be az Agrárminisztérium Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa. Dallos Gyula kiemelte: a sorozat első eseménye egy nemzetközi fogathajtó verseny lesz, amelynek csütörtöktől vasárnapig ad otthont a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont. A seregszemlén 12 nemzet 86 fogattal és 260 lóval vesz részt.
Ez egy “gigantikus szám” – fogalmazott, megjegyezve: 2024-ben négyesfogathajtó-világbajnokságot rendeznek ugyanitt, ezért aki azon szeretne jól szerepelni, az most eljön és él a tapasztalatszerzés lehetőségével.

Dallos Gyula, az Agrárminisztérium Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa, Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere és Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója (b-j) a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban
MTI/Komka Péter

Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója a tavaly útjára indított Masters versenysorozat részleteit ismertetve elmondta, az három lovassport szakágat: a díjlovaglást, díjugratást és a fogathajtást összefogó nemzetközi seregszemle. Első eleme csütörtöktől vasárnapig a fogathajtók megmérettetése lesz, ahol világbajnokok és a világ élvonalához tartozó indulók sora áll rajthoz. Köztük a királykategóriaként számon tartott négyesfogatok versenyében itt kezdi meg a szezont Lázár Zoltán is – közölte. A versenyszámok mellett lovastorna, valamint fogathajtó és díjlovas bemutatók is színesítik a programot – tájékoztatott. (MTI)