Gyerekbarát Nyaralás – Hotel Azúr Siófok
GYEREKBARÁT NYARALÁS – HOTEL AZÚR SIÓFOK
Belföldi Utazás Gyerekbarát Hotelekben.
Mielőtt elmélyednénk belföldi utazásunk következő állomásán, valamint a Hotel által kínált szolgáltatások tömkelegében, illetve nyaralásunk részleteiben, előtte mindenképp néhány gondolatot szeretnék megosztani a „gyerekbarát” szó fogalmáról. Sok vendéglátó egység és szálláshely alkalmazza ezt a divatos kulcsszót, de kevés az a hely amelyik valóban megérdemli azt, hogy gyerekbarát helynek nevezzék. Ezért blogunkon szeretnénk ezen helyeket összegyűjteni, hogy legalább ezen a téren megpróbáljuk megkönnyíteni a választást.
Az, hogy kinek mit jelent, hogy egy hotel, vagy szálláshely gyerekbarát az eléggé szubjektív, hiszen valakinek ez tetszik, valakinek pedig éppen ellenkezőleg más. Viszont aki gyerekbarát szálláshelyet keres az vélhetőleg gyermekkel, gyermekekkel, illetve kisbabával szeretne néhány napot kikapcsolódni, pihenni. (Ez alaphelyzetben sem egyszerű feladat.)
Ezért az alapvető dolgok, mint például a tisztaság, a személyzet kedvessége, a bulizni vágyók éjszakai hangzavarának mellőzése, valamint minden korosztálynak a megfelelő programkínálat alapvető feltétele annak, hogy gyerekbarát legyen számunkra a kiválasztott hely.
A blogsorozatunk első ilyen wellness szállodája a siófoki Azúr Hotel, amely a mi feltételrendszerünknek megfelelt és ezzel a gyerekbarát hívószóra is méltó, de lássuk részletesen is.
Az érkezés.
Mi 2019 augusztusára foglaltunk 5 nap, 4 éjszakára szállást. Érdemes idejekorán a szálláshelyet lefoglalni, hiszen a főszezonra a szobákat viszonylag gyorsan elkapkodják. Mi Superior Lakosztály elnevezésű szobát választottunk, a döntésünk legfőbb oka, hogy viszonylag nagyobb teret szerettünk volna, valamint ezekhez a szobákhoz szauna és pezsgőfürdős kád is tartozik, amit semmiképp sem akartunk kihagyni.
Ezeken kívül minden egyéb tartozék megegyezik a többi szobáéval. Van balkon, televízió, Wi-Fi csatlakozási lehetőség (szálloda területén teljes lefedettség és ingyenes is), klíma, minibár, hajszárító.
A Hotel Siófokon, (Budapestről kb. 100 km-re), közvetlen vízparti környezetben található. A központ és a vasútállomás is kb. 5-10 perces sétával megtehető.
A szállodának saját parkolója van biztonsági szolgálattal (a parkolásért külön kell fizetni). A szálloda hatalmas területen helyezkedik el, megérkezésünkkor szinte azt sem tudtuk merre induljunk el a recepcióhoz, hogy bejelentkezzünk, de talán nem árulok el nagy titkot, megtaláltuk.
A hotelbe érve kellemes meglepetés volt, hogy viszonylag nagy terek vannak az épületen belül és ez jellemző volt a komplexum többi épületeire is. Ez azért is volt szimpatikus mert nem éreztük azt, hogy egy zsúfolt helyre lennénk bezárva. Mi a fő szezonban utaztunk szinte 100%-os foglaltság mellett és ennek ellenére nem éreztük a tömeget.
A recepciónál nagyon kedvesen és barátságosan fogadtak minket. A szokásos adminisztrációs feladatok után felkisértek bennünket a korábban lefoglalt szobánkba.
A Szoba.
Az első és egyetlen negatív élményünk a szobával kapcsolatosan volt. Bár megjegyzem nem a hotel hibájából volt ez sem. Miután megkaptuk a szobát örömujjongva vettük azt birtokba, csak akkor jött a hidegzuhany amikor kiléptünk a balkonra és a várt panoráma nem éppen az volt amire korábban számítottunk.
A kilátás egy szomszédos épület tetejére nézett, ahol különféle épületgépészeti berendezések voltak telepítve. Légkezelők, klímák stb. Ezzel nem lenne feltétlenül baj, ha a munkanapjaim jó részében nem ezeket kellene néznem, illetve ezekkel foglalkoznom. így a párommal gondoltuk, hogy ezzel az indokkal szobacserét fogunk kérni egy közel teltházas hotelben.
Visszamentünk a recepcióhoz előálltunk a problémánkkal és meglepetésünkre senki sem húzta száját, nem éreztették azt velünk, hogy -na, egy újabb okoskodó vendég, hanem elkezdtek nekünk szobát keresni. A keresés pedig egy ugyan olyan szobát eredményezett egy másik épületben, de sokkal jobb kilátással, gépészeti berendezések nélkül.
Ezzel szinte azonnal feledtette velünk ezt a negatív élményt. A szoba egyébként egy az egyben megegyezett a korábbival. A fürdőszoba és a Wc tiszta és higiénikus volt, a szobákban sem találtunk kivetnivalót.
Gyerekbarát Étterem, Ételek, Kiszolgálás.
Az étterem a főépületben a recepciótól balra helyezkedik el. Könnyű észrevenni hiszen ez sem kis helyiség, bár ennyi embernek szükséges is ekkora tér. Mi félpanziós ellátást kértünk, ami svédasztalos reggelit és vacsorát foglalt magában, bár tudomásom szerint más fajta ellátást nem is lehet kérni. Ebédet a szálloda éttermeiben lehet rendelni, valamint a szálloda közvetlen környezetében található éttermek tárháza közül lehet választani. Mi ez utóbbit választottuk.
Az étterembe történő belépéskor a csuklóra helyezett szerkezettel kell magunkat azonosítani. Talán mondanom sem kell, hogy a bőséges kínálatban mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A gyerekeket pedig külön büféasztal várja, ahol a számukra kedvenc ételek találhatóak. A gyermek büféasztal mellett egy mini „játszóház” is található, ahol a gyerekek rajzolhatnak, vagy mesét nézhetnek míg a szülők elfogyasztják a reggelijüket vagy a vacsorájukat.
A reggelik egyik slágerétele a palacsinta volt, amit két gép is készített, ezek tulajdonképpen megközelíthetetlenek voltak, így ezt megkóstolni nem volt lehetőségem, ez egy nagy szívfájdalom volt a részemről. Ezúton szeretném jelezni a hotel dolgozói felé, amennyiben olvassák ezeket a sorokat, hogy helyezzenek el még egy-két ilyen berendezést a „közelharcok” elkerülése végett. Köszönöm!
A vacsoránál az üdítőkért és az egyéb italokért külön kell fizetni, amit az étteremben cirkáló felszolgálóknak kell jelezni. Az egyik esti vacsora alkalmával ez egy kicsit lassabban működött, de összességében a felszolgálással sem volt probléma. Több esetben pedig segítettek helyet is keresni, és a kisbabánknak etetőszéket is hoztak.
Wellness, Vízpart.
A Hotel közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el így rendelkezik saját strandszakasszal, amit az épületből kb. 1-2 perc alatt érünk el. A kicsikre is gondolva egyedileg kialakított homokos, sekély besétálót alakítottak ki, amit a mi kis csemeténk is rendkívül élvezett, ki sem lehetett őt hozni pedig először érintette a Balaton vízét.
A wellness részleg számomra kellemes csalódás volt, ugyanis itt akár jóidőben, akár rossz időben lehet pancsolni. A medencék nagyok, a víz pedig 30 fok körüli állandó hőmérsékleten van. A medencék körül rengeteg napozóágy van kihelyezve és mindig találtunk szabad helyet. Így ezen a helyen a kora hajnali hajsza a napozóágyakért elmarad. A medencék különböző élményelemekkel vannak felszerelve, van sodrófolyosó, melegvizes medence, jacuzzi, csúszda, gyerekmedence stb.
A wellness részlegnek külön recepciója van, ahol díjmentesen lehet igényelni törölközőt, köntöst. Valamint itt lehet jelentkezni masszázsra (külön díjazásért), illetve egyéb pihentető szolgáltatásokra is (sóbarlang, pihenőszoba, szaunák, stb) mi ezeket nem próbáltuk ki.
Gyerekbarát Programok.
A Hotel minden korosztálynak kínál különböző programot, a legkisebbeknek és a felnőtt korosztálynak egyaránt. A gyerekeket a hotel animátor csapata szórakoztatja reggeltől-estig, a reggeli tornától a kézműves programokig minden megtalálható. A programok minden nap változnak, amit egy programfüzet tartalmaz. Az egyik este folyamán részt vettünk egy gyerekeknek szánt mini disco programon (kizárólag kísérőként ), és kifejezetten szerették a gyerekek.
Azúrka, a hotel figurája, nagyon népszerű a gyerekek körében. A hotelban van egy játszóház is, ami első ránézésre inkább rendezvényterem, amiben van néhány játék. De unaloműzőnek ez is teljesen megfelel. Talán az egyetlen olyan részlege a szállodának, amit lehetne még fejleszteni és több játékot elhelyezni.
A szállodában lehetőség van kerékpárt bérelni, de van pingpongasztal, billiárdasztal és bowlingpálya is. Hétvégén pedig különböző fellépők, koncertek szórakoztatják a pihenni vágyókat.
Összegzés.
Sajnos annyi időt nem töltöttünk el, hogy minden igénybe vehető lehetőséget ki tudjunk próbálni, de amit ezen a néhány napon tapasztaltunk az összességében pozitív élményt hagyott bennünk. Kisgyermekeseknek csakis ajánlani tudjuk.
The post Gyerekbarát Nyaralás – Hotel Azúr Siófok appeared first on UtazunkBlog.