Let’s travel together.

Írottkő, a határtalan kilátóval

Szerencsére ma már könnyen mondjuk, hogy egyszerre két ország határán fekszik a Kőszegi-hegység, valamint vele a Dunántúl legmagasabb pontjaként jegyzett Írottkő és annak kilátója. A Vasfüggöny lehulltával ugyanis a határmenti magyar és osztrák területen is egyaránt szépséges látvány és határtalan túralehetőség várhat ránk.

A Magyarország földrajzi kistájai című MTA kötet szerint a Kőszegi-hegység a Kőszeg-Rohonci-hegység Magyarországra eső egyharmada. Különlegessége, hogy az elemi eróziónak köszönhetően kőzetei idősebbek környezetüknél. Egyesek vitatják, hogy például a Borostyánkői-hegység ide tartozik e, az mindenesetre biztos, hogy a dunántúli hegység legmagasabb pontja az Írottkő. A maga 884 méteres magassága mellett a hegycsúcs gazdag történelmi emlékezettel és egy kilátóval is büszkélkedhet.

Az 1600-as évekig Fenyőhegyként beszéltek róla, ekkor kezdett elterjedni új neve, a Szálkő. Mostani nevét minden valószínűség szerint a Batthyány-Esterházy birtokok határkövéről kapta. Németül ugyanezt a nevet viseli, ottani jelentésben: “megírt kő”.

Az első kilátót 1891-ben a Kőszegi Turista Egyesület állíttatta. Az akkor még a monarchia területén található Árpád-kilátó 1909-ben leomlott. Helyére 1913-ban épült meg a ma is ismert Írottkő-kilátó. A világháború első felvonása utáni határrendezésben a kilátó pont a magyar-ausztriai határvonalra került, a bejárat pedig történetesen az osztrák oldalon van. A második világháború után nem sokkal, 1949-ben felhúzott vasfüggöny a kilátót teljesen az osztrák oldalra zárta.

A kilátó 1990 óta látogatható szabadon, legutóbb 2009 és 2010 között újították fel. A kilátótól 40 méterre található a névadó határkő, amin még kiolvashatóak a birtokjelölő betűk (Confinia Batthyányana Esterhazyana). Az Országos Kéktúra útvonala itt ér véget nyugaton.

A kilátóhoz legközelebbi település magyar oldalon Velem község, ausztriai oldalon Rechnitz. Az Írottkő Magyarország és Ausztria irányából is megközelíthető, legegyszerűbben Velemen keresztül. Itt célszerű felmenni a hegyre a Hörmann-forrásig, ahol a sorompónál díjmentes a parkolás. Innen gyalog érjük el a kilátót. Ausztriában a Kőszeg-Rattersdorf határátkelő után Lockenhaus-on keresztül juthatunk el Rechnitz-be. Innen az 56-os úton jutunk fel a Passhöhe parkolóig. Innen csak 2 kilométer (15 perc séta) a kilátó gyalog. Autóbusszal Szombathelyről és Kőszegről Velem megállójáig kell jönnünk, innen gyalog kell folytatnunk utunkat. Gyalog Velemből indulva a Kossuth Lajos utcán 5 kilométer sétával juthatunk el a kilátóhoz, fontos, hogy a “P” jelzéseket kövessük. Bozsokról is indulhatunk, ebben az esetben az Országos Kéktúra mentén haladva 7,7 kilométeres utunk.

A kilátó egy kora-reneszánsz várra hajazó kőtorony, előtte padokkal és asztalokkal, ahol a túrázó megpihenhet. A kilátót nyírfaerdő és jegenyefenyves övezi, utóbbi természetes környezetében, előbbi pedig telepítés okán él itt. A kilátóból jól látható a Kőszegi-hegység, az Alpokalja egy része és Vas megye, valamint Őrvidék (osztrákul Burgenland). A látogatók beépített távcsövet vehetnek igénybe a kilátó tetején.

Fehér Álmos