Let’s travel together.

Jöhetnek az önvezető taxik Dubajban!

Az RTA és a Cruise – a General Motors autonóm járművállalata -, aláírta megállapodását, melynek részeként a Cruise önvezető taxikat és appos közlekedési szolgáltatásokat üzemeltet az Emirátusban. A megállapodásnak köszönhetően Dubaj válik a világ első olyan nem amerikai városává, ahol a Cruise kereskedelmileg üzemelteti ezeket a járműveket. 

Ezen önvezető járművek alkalmazása jelentősen növelheti a közúti biztonság szintjét, hiszen a balesetek több mint 90%-át emberi hiba okozza. A teljesen elektromos járművek környezetbarátok, és képesek az ügyfeleket széleskörűen kiszolgálni a különböző társadalmi szegmensekből, beleértve olyanokat is, akik idősebbek vagy hátrányos helyzetűek. Ez a megállapodás hozzájárul Dubaj 2030-as jövőképéhez, melyben szerepel az önvezető technológia – sőt, ennek részeként az Emirátus szeretné közlekedési költségeit évente 900 millió dirhammal csökkenteni, míg éves szinten 1,5 milliárd dirhamot spórolnának azáltal, hogy a káros anyagok kibocsátását 12%-kal csökkentik. Továbbá, éves gazdasági haszonként 18 milliárd dirhamot generálnak azáltal, hogy növelik a dubaji közlekedési szektor hatékonyságát.

Az önvezető járművek sarkalatos előrelépést jelentenek a közlekedésben, illetve innovatív megoldásokat kínálnak a város mobilitása, és forgalma tekintetében. A járművek bevezetése, és üzemeltetése fokozatosan történik, és kiemelt területeken kezdődhet meg, melyek elsősorban a közösségi élmény biztonságát és előnyeit hangsúlyozzák ki. A járműre modern szenzorok kerülnek fel, hogy figyeljék a közúti körülményeket, és kontrollálják, hogy elkerülje az ütközést bármilyen tárggyal – még olyanokkal is, melyeket az emberi szem nem venne észre.” – mondta el őfelsége Sejk Hamdan bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum, Dubaj koronahercege és a dubaji igazgatótanács elnöke.

A tervek szerint az első önvezető járművek 2023-ban érkezhetnek meg Dubajba, és 2030-ra az önvezető járművek flottája akár elérheti a 4,000 járművet is.