Let’s travel together.

Jubileumi Jégálommal várja Bécs a családokat

A Wiener Eistraum, vagyis a Bécsi Jégálom immár 25. alkalommal nyitja meg kapuit Bécs belvárosában. A tavaszik tartó rendezvény központi eleme az a hatalmas szabadtéri korcsolyapálya, ami idén is újdonságokkal készül a látogatóknak.

A pálya 1996-ban még csupán 1.800 négyzetméteres volt, míg idén már több mint 9.000 négyzetméteres területtel várja a korcsolyázni vágyókat. Az évek során egyre csak bővült a pálya: mára már nemcsak a város szívében felállított hatalmas korcsolyapálya, hanem a hozzá kapcsolódó romantikus ösvény a parkban, ahol a fák alatt kanyargó úton lehet korcsolyázni, illetve a tavaly felavatott Sky Rink Jégterasz, a korcsolyapálya “emelete” is része a téli hangulatnak. Idén már ezt fejlesztik tovább: a 120 méter hosszú emelkedő, ami a jégteraszra vezet fel, most részben fedett lesz és napnyugta után lenyűgöző fényjátékkal világítják majd meg – olvasható a Wiener Eistraum honlapján. 

Felvétel a Bécsi Jégálom 2019-es megnyitójáról © PID / David Bohmann

Továbbra is külön gyakorlópálya segíti a kezdő korcsolyázókat és a gyerekeket, illetve a bécsi óvodák és iskolák is ingyen használhatják a Wiener Eistraum pályáját tanítási napokon 10-16 óráig. 2020-ra is kialakították a nagy sikerű curling-pályákat, ezen kívül pedig idén egy nagyjából 20 fő befogadására képes faházat is felállítanak a Rathausparkban, saját curling pályával és cateringgel, amit privát és céges rendezvényekre is ki lehet bérelni.

Mivel Bécs legnagyobb ideiglenes jégpályája évek óta környezetbarát módon valósul meg, a Wiener Eistraum elnyerte az ÖkoEvent díjat. A tudatos hulladékkezelésen túl a gasztronómiai standok újrahasznosítható edényekben, bio minőségű élelmiszereket és hazai termelésből származó kulináris kínálatot biztosítanak a látogatónak.

Január 22-én 19 órakor ünnepi show-val nyitják meg a jubileumi évfordulót, majd aznap este 22 óráig ingyenes lesz a belépés. A Bécsi Jégálom egészen 2020. március 1-ig várja a látogatókat.