Lenyűgöző, új látványosságok Pompei városában!
Az újonnan megnyitott Pompei Központi Fürdőt (Terme Centrali) a tehetősebb polgárok számára építették, közölték a szakértők. A látogatók most ennek az épületnek a megmaradt márványoszlopait nézhetik meg közelebbről. A kutatások szerint azért nem lett teljesen befejezve az építmény, mert éppen akkor készült, mikor 79-ben kitört a Vezúv, így a kihűlő láva maga alá temette. A márványoszlopok azonban megmaradtak és az a gyermekcsontváz is, amit az oszlopok között találtak – olvasható az AFP tudósításában.

A régészeti feltárás igazgatója, Massimo Osanna szerint a fürdő építészetit Nero császár hasonló funkciójú római épületei ihlették. De a márványmedencéket körülvevő termek végül nagyobbak és világosabbak lettek. Mivel a város nyilvános fürdői kisebbek, sötétebbek és sok esetben túlzsúfoltak voltak, a régészek szerint ez az építmény „a grandiozitás érzetét kelti” és szokatlan is.
Léda, a hattyú és egy győztes gladiátor
A fürdőtől nem messze lévő épület falán az az erotikus freskó is látogathatóvá vált, amit tavaly fedeztek fel a régészek. A restaurálás után mindenki megcsodálhatja Spárta királynőjének, Lédának az alakját, amint Jupiter római isten egy hattyú alakjában megtermékenyíti. De nem csak ezt az egy leletet tárták fel a közelmúltban. Egy olyan felirat is felszínre került, ami azt bizonyítja, hogy a Nápoly melletti ősi város nem augusztus 24-én pusztult el, ahogy ezt eddig tudtuk, hanem 79. október 17-e után.

2019 októberében a régészek egy élénk freskót is találtak egy kocsmának vélt épület falán. A freskó egy páncélos gladiátort ábrázol, amint sebesült ellenfele fölött áll győzedelmesen. Mindemellett újra látogatható Az Arany Kupidók háza is, ahol sikerült helyreállítani a világ egyik leghíresebb mozaikpadlóját.