Let’s travel together.

Őrült hajók versenye, lovasnomád világtalálkozó és gőzösök – hétvégi programajánló

Különleges programok közül lehet válogatni ezen a hétvégén, hiszen most tartják Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a hun-türk tudatú népek világtalálkozóját, a Kurultajt. De lesz őrült hajók versenye a hartai Duna-parton, és újabb balatoni retró vasúti hétvége.

A hétvégén rendezik a Kurultajt

Többek között hatalmas jurtafalu, seregszemle, közel 5-600 lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével, illetve a világ legjobb lovasíjászainak bemutatói, agarász és solymász bemutatók várja az érdeklődőket augusztus 12-14. között a hetedik Kurultaj (Magyar Törzsi Gyűlés) rendezvényen, Bugacon. A szervező Magyar-Turán Alapítvány a három nap alatt mintegy 200 ezer résztvevőt várnak Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére, a hun-türk tudatú népek világtalálkozójára. Az idei esemény különlegessége, hogy az összes lovasnomád testvérnép, összesen 27 nemzet mindegyike, magas szintű diplomáciai delegációval képviselteti magát

2007-ben, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológus-humánbiológus kutatójának, Bíró András Zsoltnak a kezdeményezésére szervezték meg az első modern kori Kurultajt, mely mára a lovasnomád múlttal rendelkező nemzetek összetartozásának és rokonságának legnagyobb közös ünnepévé nőtte ki magát. Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen minden hun, illetve türk eredettel vagy eredettudattal rendelkező rokonnép részt vesz, hogy együtt állítsanak méltó emléket a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek – köztük Attila és Árpád vezérnek, Karcig batirnak vagy Amir Timurnak -, valamint izgalmas és látványos módon mutassák be a nagyközönségnek nemzeti történelmünk legkorábbi sajátosságait és hagyományait.

A vállalkozó szelleműek még saját magukat is megmérettethetik: lovas és íjász vetélkedőkön is kipróbálhatják, hogyan álltak volna helyt a sztyeppék népei között. A Kurultaj egyik fő látványossága a grandiózus „nomád vonulás” lesz: közel 1000 harcos, nők és gyerekek, valamint haszonállatok vonulnak fel a lovasnomád hagyományoknak tisztelgő, korhű öltözékben és felszerelésben. A rendezvényre ráadásul felépül egy hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád szállás is, amely hűen érzékelteti a Honfoglalás korát – mintha valóban visszarepülnénk az időben.

Őrült Hajók Versenye a hartai Duna-parton

A Hartáért Egyesület 8. alkalommal rendezi meg az Őrült Hajók Versenyét 2022. augusztus 12-13-án! Idén is a legőrültebb tákolmányok, úszó alkalmatosságok szelik a Duna vizét, vagy süllyednek alá. Az esti koncerteken számos zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt. “A szomjasakat a sörkert és a borutca, az éheseket hartai kolbász, és még sok más finomság várja.” A gyerekek se maradjanak otthon, nekik gyereksarok került kialakításra, kézműves programokkal, légvárral. Az őrült hajók csapatai már készülnek, hogy bezsebeljék a VIII. Hartai Őrült Hajók Verseny első díját, a világtengerhíres dicsőséggel járó kupát!

A verseny minden évben a helyi lelkész hajóáldásával kezdődik, hogy a hajók és matrózaik szerencsésen megússzák a vízi kalandokat. A kizárólag manuális hajtással és úszásra rendeltetésszerűen alkalmatlan eszközökből készített „járművekkel” versenyző csapatok próbálnak minden évben minél látványosabb őrültségekkel előállni és minél gyorsabban megtenni a néhány-száz méteres – akadályokkal, ügyességi feladatokkal nehezített – dunai szakaszt. A füstölőkkel, jelmezekkel, vízi bombákkal, hajókürtökkel és fanatikus szurkolással tarkított verseny minden évben tartogat meglepetéseket, így biztosan idén sem fognak unatkozni a résztvevők és szurkolók.

Retró hétvégét tart a MÁV a Balatonnál

Retro hétvégét tart a MÁV a Balatonnnál augusztus 13-án és 14-én, a szerelvényeket többek közt Nohabok, 424-es gőzmozdony és más régi mozdonyok húzzák majd. Az idei harmadik retró hétvégén a nagy népszerűségnek örvendő 424-es gőzmozdony is elindul, és egyszerre négy Nohab lát el vontatási szolgálatot a vonatok elején, Budapest és Tapolca, valamint Keszthely és Szombathely között – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t szerdán.

Újdonság lesz, hogy pár Kék Hullám InterCity-t is Nohab továbbít a teljes távon a főváros és Tapolca között, szombat reggel a Balaton felé, vasárnap este pedig Budapest irányába.  Budapest és Balatonfüred között az eredeti színére visszafestett V63 004-es Gigant mozdony vontatja a vonatot a villamosított szakaszon vasárnap, míg szombaton Balatonfüredről viszi az utasokat a fővárosba. A vonat kizárólag régi arculatos személykocsikkal, köztük egy komfortkocsival és CAF étkezőkocsival közlekedik, az Utasellátó retró kínálattal várja a közönséget.

A hétvégén találkozni lehet Szergejekkel, Púpossal és ABbmottal, illetve a legendás 424 247-es gőzmozdony is menetrend szerinti vonat élén lát el szolgálatot: a szolnoki Tekergő expresszt húzza Balatonfüredtől a vékonycsíkos gyorsvonati kocsikból álló szerelvénnyel. Az expresszvonatot szombaton Szolnok és Balatonfüred között, valamint vasárnap visszaútban a V43 1001-es eredeti színű Szili villanymozdony vontatja.