Let’s travel together.

Túl a hatszázezredik utason a debreceni reptér

Jelentős fejlesztési program kezdődik a debreceni reptéren – mondta a város polgármestere a légi kikötő idei hatszázezredik utasának köszöntését követően.

Papp László (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a debreceni repülőtér forgalma a menetrendszerinti járatok elindítása óta, 2012-től folyamatosan nő. Tavaly már 380 ezer utas vette igénybe a reptér szolgáltatásait, 2019 pedig példátlan növekedést hozott a légikikötő életében. Hozzátette: a debreceni az ország második legforgalmasabb reptere lett, a régióban pedig 2019-ben megszerezte az első helyet.

A polgármester szerint az elmúlt évek folyamatos utasforgalom-növekedése azt bizonyítja, hogy helyes döntés volt a 2010-es évek elején érdemi lépéseket tenni a menetrendszerinti járatok elindítására.

Papp László jelezte: jövőre jelentős fejlesztési program kezdődhet a reptéren. December 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormánydöntés, amelynek értelmében a beruházásokhoz 3,1 milliárd forintot biztosít a kabinet. A kormány a fejlesztéseket 2 milliárd 350 millió forinttal támogatja, a forrás 25 százalékát pedig az önkormányzat biztosítja.  A repülőtéren tűzoltólaktanya épül, beszereznek két új tűzoltó járművet, átalakítják, bővítik a jelenlegi terminálépületet és az utasbiztonságot növelő eszközöket vásárolnak. Jövőre elindítják egy új, 1,5-2 millió utas biztonságos kezelésére alkalmas terminál tervpályázatát és egy teljesen új kifutópálya tervezési eljárását is. (MTI)