Let’s travel together.

Új szaunakomplexum vár ránk Zalakaroson

Így ha eddig még nem jártunk Zalakaroson lazulás és pihenés, vagy egy Kis-Balaton körüli biciklitúra céljából, akkor most már mindenképpen érdemes lesz ellátogatni ide. A Zalakarosi Fürdőt 1965-ben nyitották meg hivatalosan, és azóta több mint 30 millió látogatót fogadott. Ennek is köszönhető, hogy a város Európa fürdőtérképén is szerepel, Magyarországon pedig a top 10 fürdőhely közé tartozik. A sikerhez a folyamatos fejlesztésekre, az innovációra van szükség és elengedhetetlen a szolgáltatások, a kínálat fejlesztése – olvasható fürdő sajtóközleményében.

A Zalakarosi Fürdő új, szaunakomplexumának egyik szaunája – MTI/Varga György

A tavaly 650 ezer vendéget fogadó Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta, hogy nem egészen hét hónap alatt épült fel a kétszintes új szaunakomplexum. A közel 200 ember befogadására alkalmas létesítményben 60 férőhelyes szaunát alakítottak ki, továbbá gőzkabinok, infraszauna, merülőmedencék, jakuzzi és más szolgáltatások állnak a vendégek rendelkezésére.

Zalakaros a gyógyulni vágyók úti célja is

A Zalakarosi Fürdő egy nemzetközi hírű gyógylétesítmény, melynek gyógyvize 200 méter mélyről fakad és 96 C°-os hőmérsékletű. Egyedülálló vízösszetétele miatt Németországból, Ausztriából és Csehországból érkezik a legtöbb külföldi vendég, hogy napokat töltsenek el a gyógymedencékben. De a gyógyvíz mellett 53 C°-os termálvize is van a fürdőnek, amit a felső pannon rétegbe fúrt 2 db, a fürdő tulajdonában álló kút termel ki. A Zalakarosi Fürdő vizei enyhítik többek között a krónikus nőgyógyászati betegségeket, a mozgásszervi panaszokat és elősegíti a sebészeti mozgásszervi károsultak utókezelését, illetve a bőrgyógyászati problémák kezelését is.


További cikkek a témában:

Biztos, hogy jól szaunázunk?

Szaunák falva

Casanova a szaunában