Vörösmarty Présház – Velence
Vörösmarty présház – Velence
Présház, kilátással!
Korábban írtunk a Bence-hegyi kilátóról, ami megújult. Most ennek a közelében (majdnem a lábánál), újra megnyitott a Vörösmarty présház, amit szeretnék minden utazó figyelmébe ajánlani.
A (Bence-hegyi) kilátó felé haladva Velencén, a Panoráma út – Csongor utca kereszteződésénél áll a Vörösmarty présház. Az épületeket a 19. században emelték, ezek korábban mezőgazdasági épületek voltak, így formájuk téglalap és nagy része az agyagos talajba vájva áll. A pincék pedig kőboltozatos formában kerültek kialakításra. Vörösmarty Mihály az egyik ilyen épület tulajdonosa volt, akinek egyébként a “fröccs” szavunkat is köszönhetjük.
Egy kis múltbéli visszatekintés:
Vörösmarty Mihály és családja Velence mellett, Kápolnásnyéken éltek. A Bence-hegyen volt 2 hold szőlőjük a hozzá tartozó épületekkel. A 19. században olyannyira jó híre volt az itteni boroknak, hogy az angol királyi haditengerészetnek is szállítottak belőle. Később a család tönkrement és el kellett adniuk a szőlőst és a hozzá tartozó épületeket.
Ha jól tudom a nagyszüleimtől a Vörösmarty Mihály présházra a Műemlék védelem tette rá a kezét, hiszen ennek a pincének várostörténeti, valamint történelmi jelentősége van. Később a szőlőst feldarabolták és különálló telkenként értékesítették. Ma már új családi házak állnak rajtuk az épületből pedig vendéglőt csináltak. Gyerekként szüleimmel jártunk ide néha-néha, aztán egyszer csak bezárt. A pontos okát nem tudom, de a helyiek azt mesélik, hogy nagyon drága lett a hely.
A présház manapság:
2019.júliusában a Vörösmarty Mihály présházat aztán újra megnyitották, ami jelenleg magánkézben van. Szépen, igényesen fel lett újítva. A ház mellett az 1869-ben készült gigantikus méretű szőlőprés található. Az épület jelenleg borozóként funkcionál. Persze lehet kapni bor- korcsolyákat is.
Én személy szerint nagyon örültem, amikor láttam, hogy felújítják a Vörösmarty présházat az eredeti állapotába. Új nádtetőt kapott, az ablakok zsalugáterei megőrizték a zöld szint. A környezet kapott egy alapos kertrendezést. A pincéket is szépen felújították. Hordók még ugyan nincsenek, de világítás remekül működik, és könnyen át lehet menni az egyik épületből a másikba. A második épületben egy kis Vörösmarty Mihály emlékhely került kialakításra.
Bor kínálatból nincs hiány. A helyi és a környéki boroktól kezdve a balatoni borokon át sok mindenből lehet választani.
Nyitvatartás:
Péntek – Szombat 14-22,
Vasárnap 14-20.
Cím: 2481 Velence. Panoráma út 65.
The post Vörösmarty Présház – Velence appeared first on UtazunkBlog.